Hírek

A Magyar Kultúra Napja

2020-01-23

A Magyar Kultúra Napját ünnepelték meg
a József Attila Kollégiumban január 22-én

Mint ismeretes, a fellelhető kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén, és erre az eseményre emlékezve e napon ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját.

A költemény először 1829-ben Kisfaludy Károly Auróra című folyóiratában jelent meg a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül, de 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.  Az eredeti kézirat az 1830-as évek végén eltűnt, majd több mint 100 éves lappangás után, 1946-ban került az Országos Széchenyi Könyvtár birtokába.
A kollégiumi ünnepségen Laczó Róbert nevelőtanár és Bárdi-Pajtás Dávid Zsolt diák idézte fel a rádió hangosbemondóján keresztül a Himnusz megszületésének körülményeit.