Hírek

2022-09-19

Békéscsabával ismerkedtek a frissen beköltözött kollégisták a napokban. Nagy Zsolt nevelőtanár vezetésével ugyanis bejárták a belvárost, s megnézték a fontosabb intézményeket, illetve látnivalókat.

A több mint három kilométeres körút során megtekintették a környező kollégiumokat, a városi sportcsarnokot, majd a Munkácsy negyed nevezetességeire került a sor. Így ellátogattak a Munkácsy Emlékházhoz, a festőfejedelem nevét viselő múzeumhoz, a Csabagyöngye Kulturális Központhoz, a könyvtárhoz, majd pedig a Jókai színházhoz. Az egyes intézményekről a nevelőtanár tartott rövidebb ismertetőt. Visszafelé érintették a Szabadság, a Szent István és a Kossuth tereket, közben információkat kaptak a katolikus és az evangélikus templomokról, majd következett a nemrégiben felújított Munkácsy-híd, a Liget és a Körös-parton a szoborsétány. A már hagyományos városismertető séta alkalmas volt arra is, hogy a kollégisták immár magabiztosabban tudnak közlekedni, tájékozódni, ha egy-egy kimenő során valamilyen ügyet kell elintézniük.