Hírek

2022-04-29

Hagyományosan, ünnepi vacsora keretében búcsúztak el a végzős kollégistáink. 

A Trefort iskola étkezdéjében megtartott eseményen Kiss Mihály, az intézmény igazgatója köszönt el a kollégista tanulóktól, aki sok sikert kívánt a jövőre nézve a diákoknak, egyúttal emlékeztette arra a fiúkat, hogy egy életre szóló élményt szereztek az itt eltöltött évek alatt.
Az igazgató köszönetét fejezte ki a nevelőtanároknak, Futaki Sándor gondnoknak, Ildikó és Vera „néninek”, a kollégium korábbi nevelőtanárának, Misi bácsinak és Gera Imrének, aki az Előre Labdarúgó Akadémiát képviselte.
A továbbiakban Szilágyi Tibor, kollégiumvezető búcsúzott a srácoktól, majd pedig Nagy Zsolt nevelőtanár, egy általa írt verset felolvasva adott a végzősöknek útravalót. Végül pedig a kilencedikesek nevében köszönetek el a végzősöktől.
Az ünnepség fénypontjaként pedig az igazgató átadta az idei esztendő végzős diákjai számára az elismeréseket. A kollégium diák önkormányzata és a nevelőtestület közös, a többes jelölés miatt nem könnyű döntése alapján az idei legmagasabb József Attila-díjat és a vele járó 20 ezer forintot Bárdi-Pajtás Dávid Zsolt érdemelte ki, köszönhetően a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásának. A legjobb sportoló, tanuló és közösségi munkát végző, a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia által felajánlott sportmez felszerelés jutalomban pedig Rajos Roland részesült. Az évzáró alkalmából több más kollégista is elismerést kapott, illetve a „Trefort Ágoston Alapítvány” segítségével oklevelet és csoki jutalmat vehettek át Kiss Mihály igazgatótól.
Az esemény zárásaként került sor az ünnepi vacsorára, amit láthatóan jó hangulatban fogyasztottak el a búcsúzó diákok, akik közül azért még sokan maradnak a koliban, mert további szakképzésben kívánnak részt venni. Visszavárunk mindenkit… – mondta a rendezvény végén a főszervező Hantos László, a diákönkormányzatot segítő nevelőtanár.