Hírek

2021-02-19

Hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt.


A korábbi évek gyakorlatának megfelelően Hamvazószerdán, a korlátozottan nyitva tartó kollégium diákjainak kis csoportja Szilágyi Tibor és Hantos László tanár urak kíséretében ellátogattak a Páduai Szent Antal Társszékesegyházba, hogy meghallgassák Szigeti Antal szentbeszédét. A kanonok egyebek mellett azt mondta, hogy „A nagyböjtkor már csak a felesleges dolgokról való lemondás is közelebb visz Istenhez”.
A nagyböjtről és a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületről így ír a katolikus.hu portál: „Nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak, hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 17-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitük elmélyítésével, kiengesztelődéssel és böjttel készülnek húsvét ünnepére, Jézus Krisztus halálára és feltámadására.
Nagyböjt a VII. század óta hamvazószerdával veszi kezdetét, mivel a vasárnapot (az Úr napját) az Egyház nem tekinti böjti napnak. Húsvét ünnepe mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük."