Braun Krisztián Attila alternatív gépjárműhajtási technikus országos szakmai versenyen selejtezőbe jutó tanulónk, 2020. 03. 05-én Budapesten a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. területén megrendezésre kerülő gyakorlati versenytevékenységen vett részt.
Az országból 6 versenyző vehetett részt ebben a fordulóban, akik Budapestről, Győrből, Kecskemétről és Békéscsabáról érkeztek.
A verseny reggel regisztrációval és technikai tájékoztatóval indult. A versenyterületek elfoglalása és a balesetvédelmi oktatás megtörténte után 240 perc állt rendelkezésre, hogy szakmai gyakorlati tudásukról számot adjanak. A feladat első része a rendelkezésre álló alternatív hajtású gépjármű hatósági vizsga előtti hibafeltárása és műszeresen, az adatbázis alapján feltárt hibák minősítése és dokumentálása volt. Második feladat az ODIS diagnosztikai programmal történő hibakód olvasása és szigetelésvizsgálat volt.
Szóbeli versenytevékenység során az akkumulátorok típusairól, felépítéséről és hűtéséről, illetve a hibrid járművek töltési lehetőségeinek típusairól prezentált Krisztián, aki elmondása alapján jól felkészültnek érezte magát a feladatok megoldása során és bizakodó a döntőbe jutást illetően, ahol az ország további 2 legjobb diákjával mérheti össze tudását.
A nap zárásaként a legújabb hibridautó és elektromos autó modelleket lehetett megtekinteni, majd egy márkaspecifikus előadás során a korszerű technológiák, rendszerek és menedzsmentek kerültek bemutatásra.
Az egyéni felkészítésben az oktatási intézmény részéről Kiss Péter tanár úr, a külső gyakorlati felkészítésben elsősorban a MeszlényiAutó Kft. illetve a versenyben előírt modelleken történő felkészülésben az AutoMobil Körös Kft. is segítette Krisztiánt, ezúton köszönjük együttműködésüket!