
Októberben ismét lengyel vendégeket köszönthettünk a BSZC Trefort Ágoston Technikumban. Testvériskolánk, a mislenicei Małopolska Szkoła Gościnności diákjai és kísérőtanárai négy tartalmas napot töltöttek Békéscsabán, amely során a sport, a kultúra és a kötetlen baráti találkozások egyaránt fontos szerepet kaptak.
A két iskola közötti kapcsolat hosszú évekre nyúlik vissza. Hagyományainkhoz híven évente kétszer találkozunk: tavasszal a trefortos diákok utaznak Lengyelországba, ősszel pedig mi látjuk vendégül a mislenicei iskola tanulóit. Ezek az alkalmak nemcsak új élményeket kínálnak, hanem lehetőséget teremtenek arra is, hogy a fiatalok megismerjék egymás kultúráját, mindennapjait, és tovább mélyítsék a két intézmény közötti barátságot.






Az idei októberi programban a mozgásé és az élményszerzésé volt a főszerep. A vendégek ügyességi kerékpáros bemutatón és önvédelmi foglalkozáson vehettek részt, emellett dartsban és röplabdában is kipróbálhatták magukat. A közös sportolás remek alkalmat adott az ismerkedésre, az együttműködésre és a jó hangulatú versengésre.
A kulturális programok során vendégeink Gyulára látogattak, ahol megismerkedtek az Almásy-kastély és a Gyulai vár történelmi értékeivel. A tartalmas napok után az Árpád fürdőben töltöttek el egy kellemes délelőttöt, lehetőséget kapva a pihenésre és a feltöltődésre is.



A találkozás azonban nemcsak a diákok számára jelentett élményt. A tanári vacsora során kötetlen, baráti beszélgetések zajlottak, amelyek ismét megmutatták, milyen fontos szerepe van a személyes kapcsolatoknak a testvériskolai együttműködés fenntartásában.
Külön öröm volt számunkra, hogy vendégünk lehetett Tóth Olga, egykori kolléganőnk is, aki annak idején sok alkalommal járt Mislenicében a Trefort fiúkórusának tagjaival. Jelenléte a közös múlt emlékeit is felidézte, és még személyesebbé tette az idei találkozást.