Hírek

2020-06-11

 

 

Takács Alex épületgépész technikusnak iratkozott be iskolánkba, azért mert megtetszett neki a szakma, amivel a nyári diákmunkák folyamán találkozott. Péli Ferenc tanár úr vezette 14/E osztály tagjaként két év alatt kiemelkedően teljesítette az elé támasztott követelményeket. Tanárai úgy látták, hogy alkalmas a szakma sztár versenyen való részvételre, amit igazolt is, ugyanis bekerült az országos döntőbe az első négy diák közé. A verseny középdöntőjében mentességet szerzett a szóbeli szakmai vizsgarész alól. Sajnos a döntőt nem tudták megtartani a vírushelyzet korlátozásai miatt. Március végén utazott volna külföldi tanulmányi útra Spanyolországba, ami szintén elmaradt. Nyári gyakorlati helye olyannyira meg volt elégedve a munkájával, hogy állásajánlatot kapott a cégtől.

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!