Hírek

2024-04-29

Ismét eltelt egy év, s a kollégiumban, a végzősök vacsoráján köszöntek el egymástól a tanárok és a maradó diákok. A már hagyományos rendezvény keretében pedig elismerésben részesültek azok a távozó kollégisták, akik kiemelkedően teljesítettek az elmúlt évek alatt.

A vacsora előtt előbb Kiss Mihály, a Trefort tagiskola igazgatója, majd Szilágyi Tibor, a kollégium vezetője, végül pedig Kucsa Dávid, a maradó diákok nevében búcsúztak el a végzősöktől.
Ezt követően került sor az elismerések átadására. Idén összesen kilenc tanuló érdemelte ki a nevelőtanárok és a diákönkormányzat elismerését, akik a közösségi munka, a kiváló tanulmányi eredmények, vagy a példás magatartás terén nyújtott teljesítményük alapján kaptak oklevelet és jutalmat.
A legmagasabb elismerést, a József Attila díjat, s a vele járó, a hátlapján gravírozott karórát Rebi Roland nyerte el, aki példás magatartásáért, jó tanulmányi eredményéért, a diákközösség vezetőjeként vehette át az elismerést, aki mindezek mellett besegített a kollégium karbantartásába, sőt véradóként karitatív tevékenységet is folytatott. 
 

GALÉRIA