2024. április 24-én az iskola hat, elektronikai vonalon tanuló diákja (a képen balról jobbra: Sebestyén László Zsolt, Kamasz Darnel, Dombóvári Dániel, Fekete Róbert, Roczkó Dusán András, Csipai Vendel) az INNOELECTRO 2024 / IOT LIVE SHOW 2024 rendezvényen megtekinthette a kor élvonalába tartozó, az elektronikai gyártásban, kutatásban résztvevő mintegy 70 cég palettáját.
Megismerhették és kipróbálhatták a legújabb fejlesztéseket, termékeket. A három napos rendezvényen, több helyszínen mintegy hatvan előadás is megtekinthető volt, amelyeken többek között a magyar űrkutatás jelenlegi projektjeiről, a nanotechnológiáról, a forrasztástechnika rejtelmeiről hallhattak a résztvevők.
Magyarországi Elektronikai Társaság ennek a rendezvénynek a keretein belül rendezte meg immár harmadik alkalommal az Országos Diák Forrasztási Versenyt. A versenyen az iskola csapata is részt vett, és kiemelkedő 96%- os eredményt ért el Sebestyén László Zsolt tanulónk.
Gratulálunk és köszönjük, hogy iskolánkat méltón képviselte ezen a nívós eseményen!