Czirbuly Mátyás

2020-05-19

 

  

 

Elsők között jelentkezett a Csaba Metál kérésére elindított járműipari fémalkatrész-gyártó képzésünkre, és került Benyovszkiné Kulyka Mónika tanárnő által irányított 9/2-es osztályba. Három éven keresztül az egyik legszorgalmasabb tagja volt az osztálynak. Az iskolai rendezvények aktív résztvevőjeként, Pálfi Sándor 11/B osztályos tanuló diákpolgármester jelölt kampányában is aktívan tevékenykedett. Tanulmányi eredménye is kimagasló volt. Külső szakmai gyakorlati helyén is elégedettek voltak a munkájával.

Szakmai érdeklődését mindvégig megőrizte, és törekedet a megfelelő elméleti és gyakorlati tudás megszerzésére. Szigeti Sándor tanár úr vezetésével, két országos szakmai napon, és a Miskolci Műszaki Egyetem öntödéjébe is ellátogatott, ahol tudását elmélyíthette. Így nem volt kérdés, hogy elindult a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi Iparkamara által meghirdetett országos szakmai versenyen a gyakorlati vizsgatevékenységből 78% -os, az szóbeli elméleti vizsgatevékenységből 68%-os eredményt ért el, ezzel teljesítette a komplex szakmai vizsga követelményeit, és mentesült a szakmai vizsga alól. 

Tervei között szerepel az érettségi megszerzése, és műszaki egyetemre való jelentkezés is. Elért eredményeihez gratulálunk, és kellő kitartást kívánunk ahhoz, hogy a kitűzött céljait megvalósítsa!